Magyarország–Ukrajna 0–1: a kapufa és az elmaradt egyenlítés

A kapufa után maradt a hiányérzet

Vannak esték, amikor a lefújás után nem a teljes mérkőzés, hanem egyetlen elmaradt mozdulat jár újra meg újra a fejünkben. A szeptember 25-i Magyarország–Ukrajna találkozó ilyen lett. A Puskás Arénában a vendégek 1–0-ra nyertek, miközben a magyar csapat előtt is adódtak lehetőségek. Lukács Dániel kapufája különösen fájó emlék maradt: közel volt az a pillanat, amely más irányba fordíthatta volna az estét, de a háló végül érintetlen maradt.

A kapufát Szoboszlai beadása és Schäfer fejese előzte meg. Ez a néhány érintés megmutatta, hogy a magyar támadás el tud jutni veszélyes helyzetig. A befejezés után mégsem következett az a felszabadulás, amelyet egy hazai gól adhat. Szurkolóként ilyenkor könnyű azt érezni, hogy már csak egy apró igazítás hiányzik. A futball azonban nem ad részpontot a majdnemért, és ettől válik egy ilyen jelenet a vereség különösen nehezen elengedhető részévé.

Sikan fejese megváltoztatta a feladatot

A 42. percben Danylo Sikan Szudakov beadását fejelte a kapuba. Ukrajna ezzel még a szünet előtt előnybe került, Magyarországnak pedig a második félidőben már hátrányból kellett folytatnia. A gól időzítése külön súlyt adott a jelenetnek. A pihenő előtt kevés idő maradt az azonnali válaszra, a fordulás után pedig minden újabb támadás mellett ott volt az eredményjelző változatlan száma.

Egyetlen találat nem zár le egy mérkőzést, de megváltoztatja a türelmet. A vezető csapatnak értékessé válik egy megnyert fejpárbaj vagy egy tisztázás, a hátrányban lévő oldalon pedig minden visszafelé adott passz hosszabbnak tűnhet. A lelátóról nézve nehéz kivárni a következő helyzetet. Mégis éppen ilyenkor kellene a kapkodás helyett olyan támadás, amelynek a végén valaki jó testhelyzetben, megfelelő időben érkezik a labdához.

Több próbálkozás, elmaradt gól

Magyarország 17 lövéssel és 57 százalékos labdabirtoklással zárt, de csak négy kísérlet késztette védésre Dmitro Rizniket. A második félidőben tíz magyar lövésre két ukrán próbálkozás jutott. Ezek a számok érzékeltetik a hazai erőfeszítést, ugyanakkor a különbséget is a támadások mennyisége és a gól között. A kapus és az előtte dolgozó védők végül megtartották az egygólos előnyt, hiába maradt szoros a találkozó.

Ezért olyan csalóka az az érzés, hogy a sok támadásnak előbb-utóbb kötelezően gólt kell hoznia. A védelem mögé kerülés, az utolsó passz iránya és a lövőhelyzet minősége külön feladat. Ha az egyik hiányzik, a következő beadás is ugyanabba a falba ütközhet. A magyar szurkoló számára a bosszúság éppen ebből fakad: a csapat elégszer jutott előre ahhoz, hogy az egyenlítés elképzelhető maradjon, mégsem született meg az a befejezés, amely pontot ért volna.

A hajrá sem hozott feloldást

Nazarenko a ráadásban megkapta második sárga lapját, így Ukrajna tíz emberrel fejezte be a mérkőzést. Ez sem változtatta meg az eredményt. A magyar oldalon a lefújásig megmaradt az egyenlítés tétje, de újabb gól már nem esett. Az ilyen végjáték különösen feszült, mert egyetlen jó labda elég lehetne, miközben a rendelkezésre álló idő egyre szűkül, és minden megszakítás közelebb viszi a találkozót a végéhez.

A kiállítás utólag könnyen a történet középpontjába kerülhet, pedig nagyon kevés idő maradt kihasználni az emberelőnyt. A mérkőzés nagyobb részét a korábbi helyzetek, a kapufa és Sikan fejese alakította. Érdemes ezekre együtt emlékezni, nem csupán a végső percekre. Egy vereség feldolgozásához hozzátartozik, hogy megkülönböztessük a valós lehetőségeket attól, amit már csak a csalódottság tesz utólag biztosnak látszó eséllyé.

A támogatás a nehéz esték után is megmarad

Aki a magyar válogatottnak szurkol, nem kizárólag a győzelmekhez kötődik. Egy közös meccsnézés után ugyanúgy helye van a vitának, a hiányérzetnek és a következő találkozó várásának. A piros magyar hazai mez és a fehér magyar idegenbeli mez ehhez a kötődéshez kínál két különböző színvilágot. Választáskor a termékoldalak méretadatai és a saját kedvelt fazon adhatnak gyakorlati segítséget.

A budapesti 0–1 nem egyetlen könnyen elmondható hibára szűkíthető. Volt magyar kapufa, volt vendéggól, és volt sok olyan támadás, amelyből nem lett egyenlítés. A legnehezebb talán éppen az, hogy a különbség végig áthidalhatónak tűnt. Ezt az estét a kihagyott lehetőségek emléke tartja össze. A következő jó befejezés majd más érzést hozhat, de addig is érdemes megőrizni a pontos képet arról, mi történt a Puskás Arénában.